Velem is többször előfordult, hogy magántanárt kerestem saját részemre, vagy gyerekeimnek, így egyéni tapasztalatból tudom, hogy a magánoktató megválasztása, bármely tárgyról is van szó, mindig nehéz feladat.
Gondolatom szerint, a kiválóan eredményes tanuláshoz, alapvetően fontos, hogy a tanuló és a tanár összhangban, egy hullámhosszon mozogjanak, és köztük kölcsönös szimpátia szülessen, valamint, hogy harmónikusnak, kiegyensúlyozottnak találják mindketten azt a környezetet, amelyben együtt dolgoznak.
Az első óra nem kizárólag a szintfelmérés miatt fontos, hanem főleg azért mert ez alkalommal személyesen megismerkedhetünk a tanárral, kicsit beleláthatunk oktatási módszereibe, meggyőződhetünk a tárgyhoz és a tanításhoz való hozzáállásáról, valmint megbizonyosodhatunk komolyságáról és empátiás készségéről.
Különösen fontosnak vélem az első órát a tanárválasztás szempontjából, ezért nagyon szívesen tartom ingyenesen!
Ha olasztanárt keresel és úgy gondolod, hogy szeretnél megismerni, vedd fel velem a KAPCSOLAT-ot telefonon, emailben, vagy az alábbi modulon keresztül, és időpontot egyeztetünk az első ingyenes órára!